Három hónapnyi ellenzéki előnyt mutató napirendi állást követően február tematizációs versenye összességében ugyanazt jelzi, mint a pártpreferenciákat feltérképező közvélemény-kutatások: a két oldal kiegyenlített küzdelmét. A döntetlen állás azonban furcsa körülmények között alakult ki: a Fidesz előbb saját programját sikeresen középpontba állítva jelentős fölényre tett szert a napirendi csatában, majd a szerver-üggyel akkora öngólt lőtt, amely pontosan elegendő volt az MSZP-nek az egyenlítésre.
A méltán népszerű „Az elnök emberei” című sorozat egy régebbi epizódjában a főszereplők egy merénylet utáni válságos helyzetben idézik fel a választási kampány időszakát, amikor a később elnökké választott rutintalan kormányzó gyakran a politikai logikával homlokegyenest ellenétes lépéseket tett. Ekkor hangzik el az egyik kampánytanácsadó szájából az a mondat, amely manapság a Fidesz berkeiben is aktuális lehetne: „ha nem veszíti el a választásokat, az nem azért lesz, mert nem tett meg mindent annak érdekében”.
Az ellenzéki párt rendkívül fegyelmezett politizálással, állandó ismétlésekkel, a célcsoportok számára összeállított témákkal és nem kevés leegyszerűsítéssel lépésről lépésre halad stratégiájának megvalósítása érdekében, februárban mégis már legalább a harmadik olyan hibát követte el, amely képes mindazt lerombolni, amit addig szisztematikus munkával felépített. Lehet azon vitatkozni, hogy az úgynevezett Financial Times-, a Vizsla- és a szerver-ügy pontosan hogyan érintette a Fidesz választási esélyeit. Az azonban elég egyértelműnek látszik, hogy ezek a politikai hibák teljesen ellenkező képet mutatnak a Fideszről ahhoz képest, amit a párt már hónapok óta magáról mutatni szeretne.
A párt stratégiájának kulcseleme - megítélésünk szerint - az „új Fidesz” képének megrajzolására irányuló politika. A Fidesz minden téren arra törekszik, hogy a választók jelentős részében a velük kapcsolatban korábban rögzült sztereotípiákat megváltoztassa. A 2002-es választások elveszítésében komoly szerepe volt annak, hogy a Fidesz a törzsszavazóin kívül nem tudott elegendő számú választóhoz szólni, aminek az egyik oka éppen a pártot övező, alapvetően negatív véleményklíma lehetett. Az 1998 és 2002 között kormányzó erőt - a kétségtelenül méltányolható teljesítménye ellenére is - túlságosan sokan tartották erőszakos, ideologikus, konfliktusos, agresszív pártnak. A szocialista párt éppen ezekre az elemekre rájátszva, az „anti-Orbánként” megjelenített Medgyessy Péter vezetésével képes volt a protesztszavazotok többségét besöpörni és a választásokat megnyerni. A Fidesz az esetből megtanulta: úgy kell politizálnia, hogy még egyszer ne lehessen velük szemben a „köteles-reakció” logikája alapján tömegeket mozgósítani. Éppen ezért a párt az utóbbi hónapokban kínosan ügyelt arra, hogy egy békés, pragmatikus, konfliktuskerülő, nyugodt erő képét sugározza.
Ha elfogadjuk, hogy a fentebb leírtak jelentik a Fidesz stratégiájának lényegét, akkor rögtön érthetővé válik az is, a miniszterelnök-jelölti vita időpontjáról folytatott üzenetváltásban miért egyezett bele olyan meglepően gyorsan Orbán Viktor a miniszterelnök feltételeibe. Négy évvel korábban még az volt a Fidesz legfontosabb célja, hogy vagy ne kerüljön sor a vitára, vagy ha elkerülhetetlen, akkor az utolsó napon - amikor már nincs lehetőség annak nyilvános értelmezésére - tartsák meg. Orbán Viktor a cél elérése érdekében azt is vállalta, azaz elfogadható kockázatnak tartotta, hogy a közvélemény jelentős része agresszívnak, „diktálósnak” fogja tartani. A Fidesz preferencia listáján 2006-ban már nem a vita elkerülése, hanem az „új” kép megerősítése szerepelt. Ha pedig innen tekintünk a helyzetre, látnunk kell, hogy a Fidesz egy rövid ideig tartó, érdemi megoldással véget érő vitáról szóló vitában volt érdekelt, sőt arra törekedett, hogy saját rugalmasságát, nyitottságát látványosan bizonyítsa. Ebben az értelemben tehát idén a Fidesz győztesen került ki a vita vitájából: stratégiai céljainak megfelelő módon oldotta meg a helyzetet.
Miközben tehát azt látjuk, hogy a Fidesz tudatosan törekszik az „új” kép előhívására és szinte mindent – imázs- és programelemeket, pozícionálást és taktikázást egyaránt – ennek rendel alá, még inkább feltűnőek azok a politikai hibák, amelyek pillanatok alatt értelmetlenné teszik a sok‑sok munkát és lehetőséget adnak az ellenfélnek, hogy emlékeztesse a szavazókat a „régi” Fideszre. A politika természetesen nem minden elemében az a stratégiai játék, amelynek az újságírók, az elemzők gyakran láttatják, és ahol az egyik nyeresége kizárólag a másik vesztesége lehet. A politika, bár erről hajlamosak vagyunk gyakran megfeledkezni, az országról, a választókról és a jövőnkről (is) szól, és ebben az értelemben létezik olyan megoldás, amely minden szereplőnek egyaránt hasznos lehet. Egy választási kampányban azonban mindennél tisztábban, árnyalatoktól mentesen mutatkozik meg a politika „zéró összegű játék” jellege, a mandátumokért folytatott harcban a riválisok akár egymás hibáiból is profitálhatnak. Ha a Fidesz stratégiai célja tehát a kampányban a változás üzenete, az MSZP ezen üzenet hatástalanításában, semlegesítésében érdekelt. Amikor tehát a Fidesz „kizökken” a szerepéből, a szocialisták azonnal lecsapnak és saját érdekeiknek megfelelően túlreagálják, túldimenzionálják a helyzetet.
Előző havi elemzésünkben utaltunk arra, hogy a választást nem csak a „nagyívű” ötletek, de akár egyszerű politikai hibák is eldönthetik. Aki többször és nagyobbat hibázik, olyan hátrányba kerülhet, amit már nehezen lehet korrigálni. Bár a felismerés banális, ennél többet a jövőről most sem tudunk mondani.
Nyomtatható verzió 